Lovaglás

Pónizás

Pónizás során a legkisebb lovasoknak lehetőségük nyílik megszerezni az első lovas tapasztalataikat, megtanulják, miként közeledjenek a lóhoz, kipróbálhatják a csutakolást és a lovaglást. A lovaglás során a gyermek játékos feladatokat hajt végre, miközben az edző lépésben vezeti a lovat. Időtartam: 20-25perc.

Futószár

Akiben megszületett az elhatározás, hogy szeretne megtanulni lovagolni, az első lovas óráit, míg megtanulja a helyes ülést és a ló irányítását, futószáron kezdi. Az óra folyamán a ló köríven halad, az edző pedig a kör közepén állva irányítja a lovat és tanítja lovasát. Időtartam: 30 perc.

Osztálylovaglás

Ilyen lovas órán az vehet részt, aki a futószáras alapokat már elsajátította. A lovasok zárt pályán gyakorolnak és fejlődnek, az edzői utasításokat végrehajtva. Az osztálylovaglásban résztvevő legtapasztaltabb lovas vezeti a sort, így a kezdőbbeknek is lehetőségük nyílik a ló feletti teljes kontroll elsajátítására. Amikor ezt megtörtént, a különböző feladatok lovaglása úgynevezett elosztásban történik, ilyenkor az összes lovas ugyanazokat a feladatokat hajtja végre, de ezt egymástól teljesen függetlenül teszik. Időtartam: 60 perc.

Egyéni edzés

A futószáras alapok elsajátítása után lehetőség nyílik egyéni edzésekre, melynek folyamán az edző csak az adott lovasra és lovára figyel, fejleszt és korrigálja a hibákat. Az edzés időtartama 60 perc.

Tereplovaglás

Gyakorlott lovasok számára, akik már biztos üléssel rendelkeznek mindhárom jármódban, a Vértes lankái feledhetetlen élményt nyújtanak. A hétköznapok gondjait hátrahagyva lóháton barangolunk a szemet gyönyörködtető erdőkön, mezőkön.

Csomag

A lovas csomagot azok számára ajánljuk, akik nem pusztán a lovaglás, hanem a lovazás örömeit is élvezni szeretnék. Ennek megfelelően a lovas nem egy lovaglásra előkészített, felnyergelt lóhoz érkezik, hanem részt vesz annak szakszerű ápolásában és szerszámozásában, melynek során gyarapíthatja gyakorlati és elméleti lovas ismereteit. Kezdők valamint gyerekek számára ajánljuk a futószáras alapok elsajátítása mellé, akikben már megszületett az elhatározás, hogy lovassá szeretnének válni

Tekintsd meg promó videónkat

Árak

Lovaglást edzőinkkel kell egyeztetni!

Óra típusa

Árak

Pónizás

1500

Futószár

3500

Osztálylovaglás

4000

Egyéni edzés

5000

Tereplovaglás

6.000ft az első óra, utána 5000ft/óra

Csomag

Futószár+2.000.-

Oktatóink

Vérteslovas

Hamarosan frissül!...

Lovaink

Lufi

2007-ben született shetlandi póni, a Suttogó bemutatók egyik főszereplője. Rakoncátlan, ugyanakkor nagyon okos jószág, amelyet az is mutat, hogy…

Hercegnő

2005-ben született haflingi, eredeti neve Barbi baba. Eszes és akaratos, a Suttogó bemutató főszereplője.

Csenge

2006-ban született welsh póni. Makrancos jószág, így lovaglásához már egy kis lovastudás és elszántság szükséges. Érdekessége, hogy pónifogatot is…

Márvány

A 2008-as születésű jószágunk igazán univerzális. Nyugodtságának köszönhetően kezdőket lehet oktatni a hátán, kocsis lóként Ivett és ő húzza a pusztabuszunkat.

Bársony

Welsh póni, 2004-ben született, eredeti neve Bianka. Az egyik legnyugodtabb, legszebb lovunk, a gyerekek kedvence. Érdekesség még róla, hogy…

Ivett

Eredeti neve Tornádó, ami nagyon jól jellemzi őt. 2004-ben született. Hatalmas erejű kocsislovunk. Hátaslónak is alkalmas, de lovastudás és egy kis erő is kell a megüléséhez.

Csillag

valami

logo

Vérteslovas

Elérhetőség

Telefon: +36 30 401 30 30

Email: info@verteslovas.hu

Cím: 8085 Vértesboglár, Kossuth L. u. 69.

Közösségi média

faceinsta

© Copyright 2022 - Vérteslovas Szabadidőpark