Egy ígéretes névjegykártya – kezd izgalmassá válni az esküvőszervezés – 4. rész

Amikor Ádám hazaért, Szilvit a kanapén találta. Körülötte egy kupac használt zsebkendő hevert, ami biztosan nem jelent jót. Szilvinek pedig reggel láthatóan semmi baja sem volt.

„Tudod, felhívtam azt az esküvőszervező céget, akit a kórházban az orvos ajánlott. El sem fogod hinni, szabin vannak. Ádám, úgy érzem, mintha minden összefogott volna ellenünk.”

Ádámnak támadt egy ötlete. Felhívta főnőkét és szabadságot kért pár napra, hogy együtt lehessenek. Szilvi talán így megnyugszik, és most már ő is belátta, hogy szerelme egyedül nem boldogul a feladatokkal.

Szilvit mintha felvillanyozták volna, azonnal hozta a kis noteszét a feladatlistákkal. Először a meghívókat és a különféle ültető és köszönőkártyákat kezdték el nézegetni a Pinteresten.

Egyik ámulatból estek a másikba, lementettek egy halom fotót, de Szilvi arcáról egyszer csak lehervadt a mosoly.

„De hát nincs is helyszínünk. Azt sem tudjuk, milyen stílusú lesz a hely, ha egyáltalán találunk valamit. Így teljesen felesleges meghívó stílusokat nézegetni. Szerintem ezt most hagyjuk.”

Azzal egy mozdulattal félredobta a noteszát, amiben ezek a feladatok voltak felírva arra a hónapra.

8-9 hónappal az esküvő előtt:

Vendéglista véglegesítése.

A meghívók, és egyéb kártyák kiválasztása, tervezése.

A vendégek elszállásolása.

Ajándéklista írása.

Nászút.

Esküvői vendéglista – kiket hívjunk meg az esküvőre

Ádám, hogy mentse a helyzetet, előrukkolt azzal, hogy akkor kezdjék el írni a vendéglistát. Igen ám, de kiket és hány főt hívjanak el egy olyan esküvőre, aminek még helyszíne sincs. Mindketten érezték, hogy reménytelen kapálózás, amit most csinálnak.

Szilvi azonban már sokat olvasott az Interneten esküvő témában, és látta, hogy 50-100-150 főre szokás a leggyakrabban esküvőt szervezni. Így hát nekiláttak a listaírásnak.

Előre vették a szűk családot, majd a legközelebbi rokonokat. Azokat, akikkel valóban tartják a kapcsolatot és azokat, akiket a szüleik neveztek meg, mint kötelező résztvevői a nagy napnak.

„Hát mi is ott voltunk az ő gyerekeik esküvőjén!”

Aztán jöttek a legjobb barátnők és a haverok, meg azok párjai, a legközelebbi kollégák. Szép lassan már 80 főnél jártak. Itt meghúzták a vonalat.

„Szerelmem, majd véglegesítjük a vendéglistát, ha lesz végre helyszínünk. Azt sem tudjuk még, mennyibe fog ez nekünk fájni.” - mondta Ádám.

Közben beesteledett, bekapcsolták a TV-t, és épp egy olyan csatornát találtak, ahol a 6 nap, 7 éjszaka című film ment.

„Ádám. Én Hawaii-ra szeretnék menni nászútra! Mi lenne, ha pénzt kérnénk mindenkitől esküvői ajándékba?”

Ádám egész éjjel forgolódott. Egyszerűen nem tudta elképzelni, hogyan fogják ezt a pénz dolgot felvezetni. A rokonoknál még oké, de a barátoktól és a kollégáktól pénz kérni nagyon ciki. Reggelre azonban támadt egy ötlete.

„Szilvi! Hát itt van az esküvői weboldalunk. Mi lenne, ha elkezdenénk rajta blogolni arról, hogy hol tartunk, miket tervezünk, mit szeretnénk? Mire hivatalosan is ki kell küldenünk a meghívókat, már szinte beleégetnénk mindenki gondolatába, hogy mit is szeretnénk ajándékba. Elsőként írhatnál pár sort a tegnapi filmezésről, és hogy mennyire beleszerelmesedtünk Hawaii-ba!”

Kellemest a hasznossal Másnap végre jól indult a nap. Együtt vannak, és mintha kibillentek volna a holtpontról. Ádám kifundálta, hogy elviszi Szilvit egy kis kirándulásra. Jót tesz majd a friss levegő és a séta. Ki tudja, talán közben kitalálnak valami jó ötletet is.

„Szívem. Öltözz kirándulósan, 15 perc múlva indulunk!” – mondta Ádám a még álmosan pislogó lánynak.

Az etyeki platánsoron áthajtva egyik ámulatból estek a másikba. A célállomás az Alcsútdobozi Arborétum volt, ahol egy 40 hektáros angolparkban fognak kéz a kézben sétálni. Szilvi útközben meg is jegyezte, hogy legalább mozog, ezzel is közelebb kerül az áhított esküvői ruhához. Mármint, hogy beleférjen. A kiadós séta után jól megéheztek.

Ádám megnézte a telefonján, hol ehetnének gyorsan valamit a közelben. A közeli Vértesbogláron talált is egy kis éttermet, ami nyitva volt még. Ahogy ültek az asztalnál, és várták a rántott szeletet, hirtelen patkódobogás hangja rázta fel őket a kábult fáradtságból.

„Nézd! Biztosan valami csoport érkezett hozzájuk, és beviszik a lovakat” – mondta egy szomszédos asztalnál ülő férfi egy kisfiúnak.

Szilvibe szinte azonnal visszaszállt az élet. Imádja a lovakat. Az ablakhoz tapasztotta arcát, és nézte a hatalmas, csodás állatokat. Gyerekkorában sokat lovagolt. Ez volt édesapjával a szombati közös programjuk éveken át.

Különös szép emlékek képei kezdtek el cikázni benne. Miután megették a rántott húst, megkérdezték a vendéglőst, hol van ez a lovas hely. Megnéznék, ha már itt vannak.

Egy ígéretes névjegykártya Vérteslovas Erdei Iskola és Szabadidőpark. Ez volt kiírva a helyre. Már majdnem visszaültek a kocsiba, amikor egy kedves férfi jött ki a kapun.

Nem is tudják hogyan, de szóba elegyedtek, és a két fiatal kibökte, hogy bánatukba vették nyakukba a vidéket. Elmesélték, hogy visszamondták az esküvői helyszínüket, és még nem találtak újat. Kültéri esküvőt terveznek, egy olyan mesebeli környezetben, mint akár ez is. Mi szoktunk esküvőket szervezni, most is egy lagzit tartunk, de a hűvösebb idő miatt most az egyik rendezvénytermünkben.

Éppen most hoztunk be pár lovat, hogy a vendég gyerekeknek lovaspróbát tartson az egyik animátorunk. Sajnos most nem tudom megmutatni a helyszínt, mert esküvőkor csak a csoporté a terület, de itt a névjegykártyám.

Nézzék meg a weboldalunkat, látogassanak meg bennünket egy másik alkalommal, ha tetszik, amit látnak. A két fiatal még aznap átböngészte Vérteslovas weboldalát, és mivel semmi vesztenivalójuk nem volt, azonnal kértek is árajánlatot.

Két nap múlva Szilvi félálomból rázta fel Ádámot.

„Ádi! Ezt nem fogod elhinni! Már meg is küldték az ajánlatot, szabad akkor a terület. És hát ezt el sem hiszem, el is tudnak mindenkit szállásolni.”

Hamarosan folytatjuk….

Hozzászólások