Céges rendezvények. Ez történik, miután felvetted velünk a kapcsolatot.

A közelgő céges rendezvény helyszínének megválasztása összetett feladat, hiszen számos szempontot kell figyelembe venni szervezéskor.

Melyek is ezek a szempontok?

Többek között a rendelkezésre álló költségvetést, a létszámot, az időpontot, a helyszínt és annak megközelíthetőségét, a parkolást, a programokat, a cateringet és minden apró részletet, ami a cégetek egyéniségét tükrözi a rendezvény során.

Vérteslovas 6 hektáros területe már számtalan vállalati rendezvénynek adott otthont.

Rendezvénytermeink, természeti értékeink, valamint szabadidős kapacitásaink elsősorban csapatépítő tréningek, csapat-összekovácsoló bulik, és céges családi napok megszervezésére tesznek bennünket alkalmassá.

Az előbbiek mellett számos vállalati tábort is levezényeltünk az évek során, hiszen ezek nagyon hasonlítanak az iskolai gyerektáborok szervezéséhez.

Ez történik, miután felvetted velünk a kapcsolatot

Megeshet, hogy viszonylag gyorsan van szükség az ajánlatra, ezért minden esetben óriási segítség, ha a lehető legrészletesebben kitérsz az elképzeléseitekre.

Fix programjainkról weboldalunk CÉGES menüpontjában részletes tájékoztatást nyújtunk. Amennyiben extra igényeitek merülnek fel, azt már az ajánlatkéréskor érdemes jelezned.

Célszerű már a kapcsolatfelvételkor ismertetned velünk, hogy egy laza bográcsozós - grillezős jellegű kiruccanásra gondoltok, vagy egy komplett csapatépítő programra Puszta Olimpiával és cateringgel, netán egy karácsonyi gálavacsorára.

Ezen információk birtokában garantáltan a céges rendezvényhez illő és méltó lehetőséget kínálunk.

Az ajánlatkérés kategorizálása

Az első és legfontosabb feladatunk megvizsgálni, mire érkezett ajánlatkérés:

  • csapatépítő tréning helyszínre;
  • csapatépítő tréning helyszínre teljes szervezéssel, programokkal és cateringgel együtt;
  • céges bulira főzéssel egybekötve vagy
  • céges családi nap megszervezésére?

Ugyan minden céges rendezvényt egységesen kezelünk, a nevezett rendezvénytípusok jelentős mértékben különbözhetnek egymástól nem csak a létszám, de a programok és az ellátás tekintetében is.

Emiatt első lépésben megvizsgáljuk, hogy Vérteslovas ki tudja-e elégíteni az igényeiteket.

Időpont egyeztetés

Amennyiben biztosítani tudjuk az ajánlatkérésedben szereplő igényeiteket, ellenőrizzük, hogy a kért időpontban van-e szabad kapacitásunk. Ha nincs, több alternatívát javaslunk más, szabad időpontokra.

Javaslat szállásra

Egy céges buli vagy egy programokkal gazdagított tréning során általában szükség van szállásra is. Tisztában vagyunk ezzel, és fel is készültünk rá. Vérteslovason megtaláljátok a számotokra ideális szálláslehetőséget akár kisebb, akár nagyobb büdzsével rendelkeztek.

Miután megvizsgáljuk a szóba jöhető szabad időpontokat, a költségkeret figyelembevételével javaslatot teszünk a szállás típusára is.

Jurtafalva – a legkedvezőbb árfekvésű, tábori hangulatú szállásunk, külön mosdóval és fürdőhelyiségekkel.

Metzger ház és apartmanok – ezekben az épületeinkben minden apartman rendelkezik saját fürdővel és teakonyhával.

6 db vadi új kisház – ezek az összkomfortos, 20 nm-es kisházak a legmagasabb igényeiteket is ki tudják elégíteni.

Javaslat programokra

Vérteslovas a különféle aktív, kézműves és lovas kikapcsolódások paradicsoma.

Kialakított fix programjaink vannak csapatépítő tréningekre, amiket természetesen rugalmasan tudunk az elképzeléseitekhez igazítani.

A "Mission Impossible" jellegű programtól a "Western Weekend" stílusú családi napig megannyi lehetőséget tudunk ajánlani, ha nincs konkrét elképzelésetek.

Egy céges családi nap megszervezése során a programlehetőségek szélesebbre nyílnak.

Hatalmas eszközparkunknak köszönhetően számtalan aktivitást tudunk biztosítani házon belül is (pl. mászófal, buborékfoci, bungee-trambulin, kézműves sarok, lovaglás próba, arcfestés, népi fajátszók, fagylaltos kocsi és sorolhatnánk), de rendszeresen dolgozunk együtt külsős partnerekkel is (például légvárasokkal).

Bármilyen elképzelésetekre találunk megoldást!

A catering fixálása

A programok nyújtotta élmények mellett a finom ételektől is emlékezetes marad egy céges rendezvény.

A vendéglátás területén is végtelen lehetőséget kínálunk számotokra:

  • egy lazább lélegzetvételű bulizáshoz biztosítjuk a bográcsot, a mobil tűzrakást akár előkészített alapanyagokkal együtt is
  • kérésetekre hét nyelven beszélő grillkonyhát varázsolunk kemencés pihenőnkből, ahol a szakács óhajotok szerint pörgeti az oldalasokat vagy a húspogácsákat
  • a legmodernebb eszközökkel felszerelt konyhánkban a legelőkelőbb gálavacsorához is elegáns fogásokat tudunk készíteni. A lehetőségeknek csak a képzeletetek szab határt.

A céges családi napok fénypontja rendszerint guruló fagylaltos kocsink, hiszen tudjuk, hogy egy maszatos és boldog gyereknél nincs felemelőbb látvány a világon.

Lelkes környezetvédőként 2020-tól Vérteslovason megszüntettük az egyszer használatos műanyag tányérok és evőeszközök használatát, helyettük hagyományos fém és porcelán eszközökkel dolgozunk.

Ajánlat, szerződés, előleg

Miután véglegesítettük a létszámot, a programokat, a szállást és az étkezést, megküldjük részletes ajánlatunkat.

Ezt az ajánlatot addig finomítjuk, amíg olyan nem lesz, mint amit megálmodtatok. Ezt követően küldjük ki a szerződést és az előlegszámlát, amely befizetésével véglegesíted a foglalást.

A foglaló beérkezésével egyidejűleg elkezdjük a szervezést.

Lekötjük a személyzetet, az eszközöket és az extra szolgáltatásokat a megbeszélt időpontra, kiválasztjuk az animátorokat, hogy a legmagasabb szintű élményt nyújtsuk a rendezvényhez.

30 nappal az érkezés előtt

30 nappal a rendezvény előtt egy belső megbeszélést tartunk.

Kiosztjuk a feladatokat, egyeztetünk az animátorokkal, hogy mindenki olyan teendőt kapjon, amiben a legnagyobb örömét leli. Így garantáljuk a feledhetetlen Vérteslovas élményt!

Egyeztetünk veled, kell-e, lesz-e változás, le tudunk-e venni a válladról olyan feladatokat, amiket mi is meg tudunk oldani, de neked csak az idődet pazarolná (például a regisztráció vagy a hostessek).

7 nappal az érkezés előtt

A rendezvényt megelőzően 7 nappal korábban küldünk egy levelet, mely tartalmazza a korábban lefixált részleteket. Ekkor van lehetőséged utoljára módosítani.

Ilyenkor még jelezheted, hogy szükségetek van-e speciális diétás ételekre, vagy adott esetben kerekesszékkel is megközelíthető mosdóra, szálláshelyre.

Az érkezés előtti este

Mielőtt megérkeznétek hozzánk, stábértekezletet tartunk; meghatározzuk, és időrendbe beosztjuk a feladatokat, hogy a különféle programok ne ütközzenek a tábor területén.

Az érkezés napja

Érkezéskor mosolygós animátorok fogadják a vendégeket. Megmutatják a szálláshelyeiteket, segítenek a regisztrációban, eligazítják a helyszínen az érkezőket.

A program

Vérteslovas több, mint vendégbarát, mi szervezőbarát parknak tartjuk magunkat.

Pontosan tudjuk, mennyi munkával jár a szervezési időszak, így a helyszínen a megrendelőből vendég válik, akinek csak a pihenésre és a szórakozásra kell fókuszálnia.

A „lihegőnek” nevezett stábszobában a csapat vezetői bármikor elvonulhatnak a rendezvény zajától és békésen megihatnak velünk egy forró feketét.

Vérteslovas területén van büfé, ahol a fagyitól kezdve mindenféle finomságot beszerezhetnek vendégeink, függetlenül a kiválasztott programtól és a hozzá tartozó vendéglátástól.

Biztonság

Bár a tábor minden szeglete a biztonság jegyében van kialakítva, történhetnek kisebb balesetek. Szerződött egészségügyi partnerünk, ha kell, öt perc alatt megérkezik, és ellátja a sérüléseket.

Megkönnyíti a munkánkat, ha előre jelzitek számunkra, ha a csoportból valaki allergiás, vagy egyéb betegsége van. Így mi is fel tudunk erre készülni.

Fizetés

A végszámlát a szerződés és a teljesítés alapján a teljesítés igazolás aláírásakor a rendezvény napján adjuk át a megrendelőnek.

Ha például egy szabadtéri program eső miatt elmarad, akkor annak nem számítjuk fel a díját.

Te is ilyen zökkenőmentes és átlátható céges rendezvényről álmodsz?

Vedd fel velünk a kapcsolatot, majd dőlj hátra, mert mi minden terhet leveszünk a válladról, és boldogan élvezheted kollégáiddal a program minden percét!

Szerző: Hadarik Rita

Hozzászólások