Az erdőfürdő 6 jótékony hatása az egészségünkre

Az erdőfürdő mozgalom Japánból származik, ahol ez a fajta stressz megelőző program az ottani egészségügyi ellátás elfogadott formája.

A japánok szerint ugyanis a gyakori erdőfürdő hozzájárul a modern világ okozta mentális, fizika és lelki nyomások enyhítéséhez.

Úgy tartják, hogy az erdő, szélesebb értelemben a természet gyógyító ereje segít a test és az elme egyensúlyának megteremtésében.

Az ezeréves terápia szerint az ember is a természet része, és szükségünk van az egymáshoz való kapcsolódásra.

Az eredeti módszer több meditációs elemet tartalmaz, mi most azokat az általános előnyöket gyűjtöttük össze, amivel a szabad levegőn, a természetben töltött idő ajándékoz meg bennünket.

1# Csökkenti a stresszt

Yoshifumi Miyazaki, a japán Chiba Egyetem professzora 2004 óta kutatja az erdőfürdés előnyeit, és megállapította, hogy a szabadidős erdei séták a stressz hormon, azaz a kortizol 12,4% -os csökkenését eredményezik a városi sétákhoz képest.

Tanulmányainak résztvevői arról is beszámoltak, hogy jobb a hangulatuk és kevésbé szoronganak egy-egy erdei séta után.

2# Javítja a hangulatot

A Derby Egyetemi tudósok egy meglévő kutatás alapján arra a következtetésre jutottak, hogy a természethez való kapcsolódás összekapcsolható a boldogságérzettel és a mentális jóléttel.

A természetben eltöltött idő olyan hormonokat szabadít fel, amelyek örömmel és nyugalommal töltenek el, és erősítik a pozitív életszemléletet.

3# Felszabadítja a kreativitást

David Strayer, az Utah-i Egyetem pszichológus professzora egyik tanulmányában a résztvevők 50%-nál tapasztalta, hogy jelentősen javultak a problémamegoldó képességeik, miután maguk mögött hagyták a modern világhoz kapcsolódó technológiákat, és három napot a természetben töltöttek.

4# Erősíti az immunrendszert

A fák és növények „fitoncidokat” bocsátanak ki, amiket az erdőben töltött idő alatt belélegezünk. Ezek az anyagok segítik testünket a betegségek leküzdésében.

5# Csökkenti a magas vérnyomást

Az erdőfürdőzésről bebizonyosodott, hogy csökkenti a vérnyomást, amely kulcsfontosságú tényező az egészséges szívműködés fenntartásában.

Egy Japánban végzett tanulmányban 20 vizsgálatot végeztek, amelyben összesen 732 ember vett részt. Ezek a vizsgálatok kimutatták, hogy az erdőben a vérnyomás szintje jelentősen alacsonyabb, mint a nem erdei környezetben.

6# Felgyorsítja a betegségből való felépülést

Az is kiderült, hogy a természet erőteljes katalizátor lehet a betegségekből való felépülési folyamatokban.

Olyan tanulmányok is készültek, amik arra az eredményre jutottak, hogy még az ablakból nézett természetes környezet is csökkenti a gyógyulási időt.

A Vértesben lehetőségetek van elmerülni az erdei környezet csodáiba. Élvezhetitek a mélyen belélegzett friss levegő és a természet gyógyító erejét.

Váltsatok stresszmentes életre és gyertek erdőfürdőzni a Vértesbe.

Hozzászólások